Van tovább!

Az egész család érdeke, hogy az ADHD-t felismerjék

A házasságot is megrontja a fel nem ismert ADHD A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar miatt nem csak a szétszórt, koncentrálni képtelen gyereknek gyűlik meg a baja a környezetével és a szüleivel, hanem felmenőik gyakran egymással is konfliktusba kerülnek a „neveletlen” csemete miatt. Pedig ezek a problémák megelőzhetők azzal, ha fölismerik a „rosszalkodó” gyerek lelki baját, és azt megfelelő terápiával kezelik. Nem csak a gyerek érdeke, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitási zavart (ADHD) mihamarabb fölismerjék, a kicsi pedig szakértő kezekbe kerüljön, hanem a szülőknek is. A megfelelő terápia – ami alatt nem feltétlenül kell gyógyszeres kezelést érteni, hiszen a gyerekpszichiáterek minden terápiás eszközt figyelembe vesznek, beleértve a pszichoterápiát és a különböző tréningeket – egyrészt könnyebbé teszi a kicsik nevelését, másrészt segít elkerülni a családi problémákat. Utóbbit fontos kiemelni, ugyanis az ADHD-s gyerekek szülei gyakrabban lesznek depressziósak, gyakrabban válnak el. Erre a szakemberek előadásaikban rendszerint föl is hívják a figyelmet: elmondják, hogy e probléma esetén háromszor-ötször magasabb a kockázata szülők különélésének, válásának. Ennek egyik oka az, hogy négyből három esetben a szülők azt gondolják, gyermekük csupán az átlagnál szétszórtabb, lobbanékonyabb, így nem kérnek segítséget, nem fordulnak szakemberhez. Pedig a gyermekpszichiáterek, ellentétben a laikusokkal, jól fel tudják mérni a kicsik állapotát, meg tudják mondani, ADHD-val küszködnek-e, és ha igen, akkor milyen stádiumban vannak és milyen terápiára van szükségük. Ezzel pedig el lehet kerülni a családi konfliktusok egy részét. 170082791 Ágytól az asztalig Arra, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar hogy okozhat szülők közti konfliktust, konkrét példákat is föl lehet hozni. Elég belegondolni abba, hogy az ADHD-s gyerekek apukája és anyukája gyakran szembesül azzal, hogy túlmozgásos és lobbanékony gyermeküket az óvodában és iskolában rossznak, neveletlennek titulálják. Emögött pedig hiába húzódik meg a fel nem ismert figyelemhiány és hiperaktivitás, a szülők hajlamosak egymást hibáztatni a gyermek viselkedéséért. És ez az, ami igen gyakran vezet komoly konfliktushoz, idővel pedig váláshoz. Pedig az ADHD nem nevelési probléma, a felmenőknek teljesen fölösleges egymást okolniuk miatta. Sokan mégis ezt teszik, pedig kialakulásáért a genetika és magzatkori hatások lehetnek felelősök. Nem tesz jót az érintetteknek az sem, hogy a figyelemhiányos kicsik szüleire a szomszédok, tanárok, ismerősök is előszeretettel mutogatnak, túl megengedőnek, nevelésre alkalmatlannak titulálják őket. Hiába egyetlen hibájuk az, hogy nem kérnek segítséget, nem fordulnak szakemberhez. Pedig ha ezt megtennék, a zavart pedig felismernék, akkor komplex terápiával – köztük viselkedésterápiával és gyógypedagógiai módszerekkel – jól kezelhető lenne ez a probléma. 160690311 Versenyfutás az idővel Az ADHD-t nem szabad elbagatellizálni, mert ha a szülők ezt megteszik, akkor nem csak a gyerek magaviselete, szétszóltsága miatt éri szó a ház elejét, hanem a tanulmányi eredmények is romlanak. A figyelemhiánynak ugyanis szembetűnő következménye az, hogy a gyerek rosszul teljesít az iskolában, rossz jegyeket hord haza. A kudarcok sorozata pedig nem egyszer vonja maga után azt, hogy a kicsi kimarad az iskolából. Az tanulási nehézségek igen gyakoriak, például ma Magyarországon minden általános és középiskolai osztályban lehet legalább egy ilyen problémával küzdő gyermeket találni. Ők nem azért tanulnak rosszul, mert kevésbé kreatívabbak, tehetségtelenebbek vagy butábbak a többieknél, hanem azért, mert a tananyag elsajátítását föl nem ismert, kezeletlen zavaruk nehezíti, gyakran el is lehetetleníti. Hiszen aligha tanulhat jól az, aki szétszórt figyelme miatt nem tud folyamatosan egy dologra koncentrálni. Emiatt van az, hogy az ADHD-ban szenvedő gyerekek közel felének iskolát kell váltania, akár négy-öt alkalommal is a tanulás első nyolc évében. Egy hazai tanulmány már arra is rámutatott, hogy ezek a kicsik két osztállyal kevesebbet végeznek el, mint egészséges társaik. Mindez jól mutatja, mennyire fontos az, hogy a szülők a figyelmeztető jeleket látva ne a legkülönfélébb foglalkozásokra, magánórákra, fejlesztésekre küldjék el gyereküket, hanem vizsgáltassák őket ki. Ha pedig indokolt, vágjanak bele a pszichiáterek által javasolt terápiába.