Van tovább!

Életmentő lépéselőny

Kezelhető, de nem gyógyítható – a különbség hatalmas Míg korábban a HIV-fertőzöttség és az AIDS diagnózisa egyenlő volt egy halálos ítélettel, addig mára a gyógyszeripari innovációknak köszönhetően jól kezelhető fertőzésről, akár teljes tünetmentességről is beszélhetünk. Mára az AIDS is jól karban tartható krónikus betegséggé vált. A pozitív hírek és fejlesztések egymást érik, mindennek azonban árnyoldala is van: sokan kevésbé figyelnek a megelőzésre, azt gondolván, hogy már csak egy egyszerű „nátháról” van szó. Megdöbbentő, de míg a HIV-fertőzés kezelhetősége hatalmasat fejlődött az elmúlt években, évtizedekben, addig ennek híre sajnos sok esetben éppen ellenkezőjére fordult, és nagyobb kockázatvállalásra sarkalta azokat, akik nagyobb eséllyel fertőződhetnek meg. Az ugyanis, hogy a várva várt hatékony kezelés már rendelkezésre áll, nem jelenti azt, hogy az embereknek felelőtlenebbnek kellene lennie. Pedig amióta korszakváltás történt a fertőzés kezelésében, egyes társadalmi körökben a folyamatos felvilágosító kampányok ellenére ismét emelkedni kezdett az újonnan megfertőződöttek száma. Ez a szakértők szerint azzal magyarázható, hogy sokan már nem félnek annyira ettől a korábban halálos megbetegedést okozó fertőzéstől, és legyintenek, kockáztatnak, hiszen úgy gondolják, maximum gyógyszert szednek életük végéig. Pedig a fertőzés terjedése még akkor is nagyon rossz hír, ha egy betegség amúgy egyre könnyebben kezelhetővé válik. 514756481 Magyarország jelenleg az enyhén fertőzött országok közé tartozik, ám nálunk is emelkedik vírushordozók száma: míg 1985-2005 között 1286 HIV-fertőzöttet regisztráltak, addig 2006. és 2014 első féléve között már 1430 új érintettet szűrtek ki. A diagnosztizáltak 77 százaléka férfi, 10 százaléka nő, a többi (adatfeldolgozás szempontjából) ismeretlen. Érdekes módon Közép-Európában – idetartoznak a szlovákok, a csehek, és ebből a szempontból gyakorlatilag Szerbia és Horvátország – nem olyan magas a fertőzöttek száma, mint például Franciaországban, Németországban, Angliában, Hollandiában, vagy tőlünk keletebbre, például Romániában vagy Ukrajnában.


 

Számszerűsítve

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) tavalyi statisztikái szerint a világban jelenleg 35 millió HIV-fertőzött él. A járvány kitörése óta az évek során – szintén becslések szerint – összesen 78 millió ember fertőződött meg, azonban közülük minden második beteg a fertőzés kezelhetetlensége miatt meghalt. Az ECDC (Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ) adataiból az is kiderül, hogy az évenkénti újonnan diagnosztizáltak 74 százaléka szexuális úton, 6 százaléka intravénás droghasználattal, és nagyjából 1 százaléka anyai átvitellel, tehát már magzatként fertőződik meg. A nő-férfi arány 1 a 3,2-höz, azaz a fertőzöttek többsége férfi.