Van tovább!

Jelentősen lassíthatnák a kór előrehaladását

Egyre optimistább hírek látnak napvilágot az Alzheimer-kór kezelhetőségéről, lefolyásának lassításáról. Ilyen például az, hogy a betegség előrehaladása annak korai szakaszában több mint 30 százalékkal mérsékelhető lehet.

Az Alzheimer-kórról elsőre mindenkinek a demencia jut eszébe, pedig ez csak a betegség utolsó fázisa, amikor a kezelés már nehézkes, kevésbé eredményes. A betegség korai stádiumában viszont egyre jobbak az eredmények, van már olyan hatóanyag is, amely ebben az időszakban képes lehet 34 százalékkal lassítani a kór előrehaladását.

alzheimer 1Az Alzheimer Szövetség washingtoni konferenciáján bemutatott új hatóanyag ugyan nem képes megállítani vagy visszafordítani a kór által végzett pusztítást, viszont azoknál a pácienseknél, akiknél a tüntetek még enyhék, a betegség pedig nem markáns, nagyon jó eredménnyel alkalmazható. A kutatásban résztvevő dr. Eric Siemers a vizsgálatba bevont több mint 1300 beteg kórlefolyásában beállt változás miatt egyértelműen bizakodó.

Maga a hatóanyag úgy működik, hogy gátolja, illetve zavarja a béta-amiloid fehérjelerakódások kialakulását az érintett betegek agyában. Az ugyan vitatott, hogy ez a folyamat felel-e a kór kialakulásáért, de a professzor szerint az új eredmény az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat is előbbre viheti.

A kutatásban ugyancsak részt vevő dr. Martin Farlow, az Indiana University School of Medicine neurológus professzora a 34 százalékos javulást szintén hatalmas előrelépésnek tartja. Kiemeli, hogy a 100 százalékos eredmény boldogabbá tenné, de hatalmas fejlemény az is, hogy az érintettek így is több időt élhetnek kevesebb tünettel. A pácienseknek és családjuknak már ez is hatalmas segítséget jelenthet.