Van tovább!

Kulcsfontosságú, hogy a sokízületi gyulladást korán elkezdjék kezelni

Sokízületi egyszeregy Az új, innovatív készítmények (okosgyógyszerek), köztük a biológiai terápia nagy áttörést hozott a sokízületi gyulladás (reumatoid artritisz) kezelésben. Mégis, hiába állnak már rendelkezésre hatékony szerek, sok beteg évekig nem fordul orvoshoz, fájdalomcsillapítókon él. Pedig míg ezzel csak állapotuk romlik, addig korszerű készítmények és jól beállított terápia mellett újra aktív életet élhetnének. Ugyan a reumatoid artritisz innovatív gyógyszerekkel már jól kezelhető, a statisztikák szerint a magyar érintettek mégis 13 évig élnek együtt a betegség tüneteivel. Közel 10 éven keresztül állapotuk csak romlik, amelyet az is nehezít, hogy az egészségügyi szakemberek nem is diagnosztizálják náluk a kórképet. Történik mindez úgy, hogy a páciensek 96 százaléka azt mondja, a sokízületi gyulladás negatívan befolyásolja a képességeit, gátat szab még a mindennapi tevékenységek elvégzésének is. A Harris Interactive Intézet tavaly végzett felméréséből – ami eddig a legkomplexebb globális kutatás és világszerte mintegy tízezer érintettet vizsgált – kiderült az is, hogy a betegek harmadánál a probléma a munkavégzést is befolyásolja: nekik már szabadnapot is ki kellett venniük fájdalmaik miatt, volt, aki hosszabb ideig is munkaképtelenné vált ízületi panaszai miatt.

153575840
A sokízületi gyulladás az egyszerű kupakok lecsavarását is nagyon megnehezítheti, akár lehetetlenné is teheti

A kutatás rávilágított arra is, hogy miközben a betegek 89 százaléka azt állította, tisztában van azzal, miért fontos a reumatoid artritisz kezelése, 63 százalékuk – azaz mintegy kétharmaduk – tévesen azt hiszi, hogy a fájdalom hiánya a betegség megfelelő kezelését jelenti. Ez azért probléma, mert ilyenkor sokan hajlamosak lehetnek arra, hogy abbahagyják a kezelést, és csak akkor kezdjék újra, amikor a panaszok ismét jelentkeznek. Ez pedig súlyos gond, ugyanis korszerű okosgyógyszerekkel karban tartható a probléma, a tünetek akár el is tűnhetnek, javul az életminőség. Ha viszont a reumatoid artritiszban észlelhető gyulladás megfelelő kezelés híján ismétkiújul, azaz a betegség fellángol, akkor az ízületek újra pusztulni kezdenek. Azzal pedig a betegek több mint fele nincs tisztában, hogy ez a károsodás nem visszafordítható.  

504083831
Noha a reumatoid artritisz súlyos, progresszív és pusztító betegség, csak a betegek harmada rendelkezik kezelési tervvel

Lehangoló adat az is, hogy bár a páciensek 60 százaléka tisztában van azzal, hogy a sokízületi gyulladás egy súlyos, progresszív és pusztító betegség, csak harmaduk rendelkezik kezelési tervvel. Pedig a korszerű terápia ez esetben nagyon fontos, rengeteget segít a betegeknek. Jól mutatja ezt az, hogy azok a páciensek, akik a reumatológussal elkészítették a kezelési tervüket, nagyjából kétszeres arányban nyilatkoztak derűlátóan és bizakodón, amikor arról kérdezték őket, hogy az elmúlt időszakban milyennek látták egészségi állapotukat, betegségük alakulását. A jó kezelési terv azért nagyon fontos, mert alapvetően kihat a betegség lefolyására. Az ízületi funkció megőrzése és a betegség kimenetele szempontjából alapvető fontosságú a gyógyszeres kezelés keretében az úgynevezett “bázisterápia” vagy betegségmódosító terápia minél korábbi megkezdése. Ez azért elhagyhatatlan, mert a korai, de csak atüneti terápiára hagyatkozó kezelés nagymértékű, visszafordíthatatlan ízületi pusztulást okozhat. Ezzel szemben az idejekorán megkezdett betegségmódosító terápia alkalmazásával az ízületek és lágyrészek pusztulása lassítható, sok esetben megállítható. E betegség esetében bázisterápia alatt azon innovatív gyógyszerek alkalmazását kell érteni, amelyekkel nemcsak tüneti javulást – fájdalomcsökkenést, a gyulladásos tünetek megszűnését – eredményeznek, hanem az ízületet pusztító folyamatokat is megfékezik. A betegségmódosító terápia keretében ma már biológiai terápiás gyógyszereket is alkalmaznak, amelyek a a súlyos, egyéb kezelésre nem reagáló esetekben jelentenek korszerű terápiás lehetőséget.