Van tovább!

Szaporodnak az idegrendszert védő új anyagok

A Parkinson-kór alapját is képező neurodegeneratív folyamatok vizsgálata mellett új idegszövetvédő hatású molekulák létrehozása is a célja az MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoportnak. Több általuk előállított vegyületre már szabadalmi oltalmat is szereztek. Ezek gyógyszeripari alapanyagként is segíthetik majd a betegek gyógyítását, de ehhez persze még komoly klinikai vizsgálatokat is le kell folytatni.

Az Európai Agytanács felmérése szerint a lakosság közel 30 százaléka szenved valamilyen idegrendszeri kórképben, e betegségek kezelése pedig Európa-szerte a legnagyobb tételt jelenti az egészségügyi költségvetésben. A Parkinson-kórosok száma Magyarországon is eléri a 18 ezret, mellette pedig a többi idegrendszeri probléma is tömegeket érint – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia közleményében.

Vécsei László, az MTA rendes tagja, az SZTE ÁOK Neurológiai Klinikájának igazgatója, az MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport vezetője beszámolt arról is, hogy az ilyen kórképek kutatása igen intenzív: ma a neurológia egyik leglényegesebb kérdése az idegszövet-károsodás mechanizmusának, valamint e károsodások kivédhetőségének a megismerése. Ez nem véletlenül van így, ugyanis sok neurológiai kórkép idegszövet-károsodásra vezethető vissza. A szegedi multidiszciplináris kutatások egyik célja emiatt éppen az, hogy állatkísérletben és humán vizsgálatok során minél pontosabban megismerjék azokat neurodegenerációs folyamatokat, amelyek közös alapjai az olyan neurológiai betegségeknek, mint például a Parkinson- és a Huntigton-kór, a stroke, a migrén és a sclerosis multiplex. Emellett cél az is, hogy olyan vegyületeket találjanak, amelyek idegszövetvédő hatásúak lehetnek.

Ezen a területet a kutatók már komoly eredményeket is elértek, szabadalmaztattak több olyan vegyületet, amelyből gyógyszer is kifejleszthető. Kutatásaikat a legrangosabb tudományos folyóiratokban is publikálhatták. A szegedi klinikusok a neurodegeneráció területén végzett legújabb MRI-vizsgálataik során az agy öregedésével is foglalkoztak, ezen a területen is komoly eredményeket értek el.