Van tovább!

Tévhitek az epilepsziáról

Az utóbbi évtizedben kifejlesztett gyógyszerek és kíméletes terápiák segítéségével ma már teljesen tünetmentes életet élhet az epilepsziás betegek körülbelül háromnegyede. Ez azonban nem általánosan ismert tény, és a közfelfogásban még mindig azok a tévhitek és babonás félelmek kapcsolódnak az epilepsziához, mint mondjuk fél évszázaddal ezelőtt.

Akit nem érint a betegség, az miért is foglalkozna azzal, hogy éppen hol tart az epilepszia kezelésében a tudomány? Általában megelégszünk a készen kapott sztereotípiákkal ezzel a betegséggel kapcsolatban, és a fejünkben még mindig a kiszámíthatatlanul rohamba eső, habzó szájú beteg képe él, ha epilepsziáról van szó. Márpedig ez nem segíti az epilepsziás betegek zavartalan beilleszkedését, akiknek már régóta más tapasztalataik vannak a betegségről, hiszen óriási előrelépések történtek annak kezelésében az elmúlt 2-3 évtizedben. Az epilepszia diagnosztikai módszerei és az alkalmazható terápiák rengeteget fejlődtek időközben, és küszöbön áll már olyan modern, okosgyógyszerek bevezetése is, amelyek még kevesebb melléhatással, kíméletesebben és hatékonyabban segíthetik az epilepsziás betegeket abban, hogy teljes, rohamoktól mentes életet élhessenek.

Az epilepsziás beteget roham esetén le kell fogni és a rá kell haraptatni valamire? Nem!

Ez a tévedés igen veszélyes lehet nagyroham esetén. Egyrészt lenyelheti a beteg, amit a szájába tesznek és eltörheti a fogait, ha például egy fakanálra haraptatnánk rá, másrészt a grand mal-nak is nevezett nagyroham során a tónusos szakaszban az izmok olyan nagy erővel feszülnek meg, bármilyen külső beavatkozás sérülést okozhat. Akár még csonttörések, rándulások is bekövetkezhetnek: ha ilyenkor például megpróbáljuk lefogni a beteg fejélt, azzal akár a nyakát is törhetjük, ha pedig a vállainál szorítjuk a fölhöz, kificamodhat mindkét válla. A legtöbb, amit tehetünk, hogy próbáljuk védeni a beteget a sérülésektől, és hagyjuk, hogy a roham magától elmúljon 5-10 perc alatt. Ha lezajlott a roham, fektessük a beteget az oldalára és maradjunk mellette, amíg visszanyeri az eszméletét – ha ez pár percél tovább tart, hívjunk mentőt.

epilepszia

Az epilepsziás betegek korlátozottan tudnak csak munkát vállalni? Nem!

Az epilepsziás betegek háromnegyedéről a környezetük nem is sejti, hogy milyen betegségtől szenvednek, ugyanis a modern gyógyszerekkel teljesen tünetmentessé tehetők. Így aztán bármilyen feladatot el tudnak látni a fizikai munkától egy cég irányításáig. A betegek egy kisebb részén azonban nem segítenek a gyógyszerek és ők nem tudják kontrollálni a rohamokat, ezért nekik valóban körültekintőbben kell foglalkozást választaniuk.

Az epilepsziás betegek értelmi fogyatékosok? Nem!

Az epilepszia az agy működésének a rendellenessége, de nem a gondolkodásé. Mi több, az epilepsziás betegek jellemzően intelligens, jó képességű emberek, sőt időnként kifejezetten zseniálisak: a világ legnagyobb uralkodói, hadvezérei és művészei közül nagyon sokan szenvedtek ettől a betegségtől. Másrészt az is igaz, hogy az epilepsziának azok a változatai, amelyek naponta sok rohammal járnak, évek alatt képesek annyira károsítani az agyat, hogy a beteg elbutul.

Az epilepszia lelki eredetű betegség, ezért pszichológus kell a gyógyításához? Nem!

Az epilepszia az agy fizikai elváltozásainak betegsége, bár igaz, hogy a rohamokat kiválthatják lelki traumák, stressz és hasonló pszichés tényezők. A gyógyításhoz azonban fejlett, innovatív gyógyszerek, ma már elérhető kíméletes terápiák és szakorvos szükséges, a pszichológusnak pedig általában annyi szerep jut, hogy segít feldolgozni a betegeknek és környezetüknek azt a tényt, hogy epilepsziával kell együtt élniük.

Egy epilepsziás gyerekre nem szabad rászólni, nem szabad fegyelmezni? Ez sem igaz!

A rohamokat leszámítva az esetek többségében ugyanúgy kell nevelni egy epilepsziás gyermeket, mint egy egészségest (vannak természetesen az epilepsziának olyan változatai, amelyek valóban különleges bánásmódot igényelnek). Tehát az epilepsziásnak is szüksége van időnként a szülői szigorra, a világos szabályokra és azok következetes betartására. A túlzott engedékenység és „pátyolgatás” csak a betegségtudatot erősíti meg a gyermekben, akiben nem fejlődik ki kellő önállóság, bátorság, és hajlamossá válhat arra, hogy a betegségére hivatkozva bújjon ki számára nem tetsző kötelezettségek alól. Ha ez problémamegoldási stratégiává válik, az felnőttként igen sok nehézséget okoz majd a gyermeknek.

A szex és a sport rohamot válthat ki? Nem!

A legritkább esetben fordul elő a tapasztalatok szerint az, hogy valakit szerelmeskedés közben érjen a nagyroham. A mai modern gyógyszerekkel jól kontrollálható epilepszia esetében a testi örömöknek sem ettől a válfajától, sem a sporttól nem kell megtartóztatnia magát a betegnek.

Egy epilepsziás nem vállalhat gyermeket? Ez sem igaz!

Az epilepsziára szedett gyógyszerek miatt körültekintőbben és tervezettebben kell belefogni a gyermekvállalásba, de a betegek túlnyomó többségének nyitva áll az út a természetes úton történő fogamzás, szülés és szoptatás előtt. A gyermekvállalás szándékát azonban alaposan át kell beszélni szakorvossal, aki meg tudja mondani, hogy a tervezett terhesség előtt mennyi idővel kell elkezdeni a különféle vitaminkúrákat. Általában nagyobb dózisú folsav-kúrára van szükség a fogamzás előtt és a terhesség első hónapjaiban.