Van tovább!

Új felfedezések hozhatnak áttörést

Három idős emberből egy biztosan Alzheimer-kórban, vagy egyéb demenciát okozó betegségben szenved halálakor, az érintettek száma tehát hatalmas. Ezért kapja föl a fejét a fél világ azokra a tudományos eredményekre, amelyeket ha a gyógyszeripar hasznosítani tud, könnyebben lehetnek kezelhetők az időskori leépülést eredményező betegségek. A rezveratrol egészségre gyakorolt jótékony hatása már régóta ismert, de úgy tűnik, ez az anyag az Alzheimer-kór kezelésében is hasznosítható lehet.

A többek között a szőlőben, a vörösborban és az étcsokoládéban is megtalálható rezveratrol hatóanyagként komoly segítséget jelenthet az Alzheimer-kór kezelésében. Ez az antioxidáns már számos területen – többek közt a rákos megbetegedések és a cukorbetegség kezelésénél – bizonyított. Most a vele kapcsolatos új kutatást – amelyeknek eredményeit a Neurology tudományos folyóiratban közöltek – további klinikai vizsgálatok követhetik. Ennek oka, hogy kiderült: segíthet megelőzni a súlyos demenciát okozó Alzheimer-kórt.

A rezveratrol hatásával foglalkozó vizsgálatot az Egyesült Államok 21 egészségügyi centrumában végezték a kutatók, és arra az eredményre jutottak, hogy az a kísérleti pirula, amelybe ezer üveg vörösborban lévő mennyiségnek megfelelő rezveratrol került, sikerrel alkalmazható enyhe- és középsúlyos Alzheimer-betegek kezelésénél.

Kitolódó betegség

Az Alzheimer-kór egyre idősebb korban jelentkezik, illetve okoz markáns tüneteket, aminek hátterében a jobb egészségügyi ellátás és az egészségesebb életmód áll – mutat rá a New England Journal of Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány. Ugyanakkor az átlagéletkor növekedése azt is magával hozza, hogy több ember éri el azt az életkort, amikor a betegség jelei már kézzelfoghatók. Emiatt várható az, hogy a jövőben egyre több új esetét diagnosztizálnak, viszont egyre idősebb életkorban. Ezt a folyamatot egyedül az fordíthatja meg, ha az Alzheimer-kór és az időskori elbutulás más hajlamosító tényezőit, így például az elhízást, a magas vércukorszintet és a cukorbetegséget nem sikerül megelőzni, illetve kordában tartani.

 

A vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy a terápiában részesülő Alzheimer-betegek gerincvelői folyadékában egy évvel a kezelés kezdete után több béta-amiloid fehérje volt kimutatható. Azaz mennyisége kevésbé csökkent, mint azoké, akik placebót kaptak. Ez azért fontos eredmény, mert ennek a biomarkernek a mennyisége az Alzheimer-kór előrehaladtával folyamatosan csökken, egyre kisebb koncentrációban van jelen a szervezetben.

“Az eredmények biztatóak, de még komolyabb klinikai vizsgálatokkal is meg kell őket erősíteni” – nyilatkozta dr. R. Scott Turner, a Georgetown University Medical Center neurológia professzora.

A kutatásvezető a CNN-nek elmondta, hogy jelen vizsgálatban 119 beteg vett részt, ők kapták nagy dózisban a rezveratrolt. Ekkora minta alapján ugyan még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a kórral összefüggésbe hozható fehérjeplakkok mennyisége csökken, illetve az érintettek szellemi képessége kevésbé hanyatlik, de a további kutatások már erre is alapot adhatnak.

A friss eredmény azt is előrevetíti, hogy a rezveratrol komoly segítséget jelenthet a betegség megelőzésében és kezelésében a már meglévő Alzheimer-gyógyszerek mellett, főleg ha ehhez helyes értrend, rendszeres testmozgás és mentális tréning is társul. Mindezekkel együttvéve el lehet kerülni a betegséggel járó gyors szellemi hanyatlást.