Van tovább!

Vétek elbagatellizálni az egyik leggyakoribb gyerekkori pszichiátriai problémát

ADHD: ok a gyanúra Bár Magyarországon 70 ezerre tehető a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küszködő gyerekek száma, a tanulási nehézségeknek pedig ez a jelenség az egyik leggyakoribb oka, sok szülő nem, vagy csak későn kér segítséget kezeléséhez szakembertől. A legnagyobb gond pedig azt, hogy a zavart sokan fel sem ismerik, a kicsit egyszerűen csak szétszórtnak tartják. Az egyik leggyakrabban diagnosztizált pszichiátriai zavar gyermekkorban az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar), amely az irodalmi adatok szerint az iskoláskorú gyerekek 5 százalékát érinti. A szakirodalom arról is beszámol, hogy az ADHD-s gyermekek mintegy 70 százaléka serdülőkorában is ezzel a problémával küzd. Sőt számos ADHD-s még felnőttkorában is szenved a tünetei miatt: például nem tud magasabb iskolai képesítést szerezni, vagy nem tudja azt a teljesítményt nyújtani a munkájában, amire egyébként képes lenne. Előfordul az is, hogy személyes kapcsolataiban és családi életében okoznak komoly nehézséget a zavar miatti problémák. Mert bár a hiperaktív tünetek az évek múlásával csökkennek, a figyelmi problémák felnőttkorig is elhúzódhatnak. Emiatt fontos, hogy a zavart mihamarabb diagnosztizálják és kezelni kezdjék. Akiknél ugyanis még gyerekkorban felismerik a betegséget, annál az megfelelő terápiával tünetmentessé, illetve kezelhető mértékűvé válik. Azaz a zavar ugyan nem múlik el teljesen, de a különböző stratégiák használatát megtanulva, a szakemberek tanácsait betartva minőségi életet lehet kialakítani. Ahhoz azonban, hogy ezt el lehessen érni, időben fel kell ismerni a bajt. 80705222 Veszélyes gyorsaság Laikusként nehéz dolog elválasztani a figyelemhiányos hiperaktivitási zavart az egyszerű hebrencsségtől, szétszórtságtól, ám ha a gyerek rendre furcsán viselkedik, mozgásigénye kielégítetlen, beszéde harsány, megállás nélkül kíváncsiskodik, szófogadatlan és idegesítő, bizony gyanút kell fognia a szülőnek. Az érintett gyerekek viselkedését egy amerikai pszichiáter az ősi társadalmak világából vett hasonlattal jellemezte: „az ADHD-sok olyanok a ma iskolájában, mint a vadászok lehettek a földművesek társadalmában”. A szakember ezzel utalt arra, hogy ezek a gyerekek pillanatok alatt döntenek, figyelmük hamar irányt vált, kezdeményezőek és fáradhatatlanok. Azok a tevékenységek viszont nem mennek nekik, amelyek azt igénylik, hogy hosszan koncentráljanak egy adott feladatra, hogy türelmesek legyenek. Ugyanígy nem tudnak olyan tevékenységet végezni, ami statikus, ami lassan produkál eredményeket. Nem véletlen, hogy a nagy alkalmazkodóképességet, türelmet, figyelmet, önfegyelmet igénylő iskolában tetőznek leginkább az ilyen jellegű problémák. A hiperaktív, figyelem-, mozgás-, viselkedés- és tanulási zavarokat mutató gyerekekkel rendelkező szülők arról is gyakran beszámolnak, hogy addig a legnehezebb a gyerekeikkel, amíg iskolaidő van, a nyári vakáció idején például jóval kevesebb gondjuk akad. Emiatt viszont elbizonytalanodnak, nem tudják megmondani, pontosan „mi van a gyerekkel”. Ez teljesen érthető, ugyanis a zavar diagnózisának felállításához nagy tapasztalatra és gondos vizsgálatra van szükség, amire csak gyermekpszichiáter alkalmas. A szülő feladata gyakorlatilag kimerül abban, hogy figyelje a tüneteket, és ha gyanút fog, kikérje szakember véleményét. Pólyától az iskoláig Az ADHD alaptünetei viszonylag könnyen körülírhatóak. Tipikus árulkodó jel például az, hogy gond van a figyelem fenntartásával vagy a koncentrációval. Emellett jellemző az is, hogy az érintettek hirtelen, gondolkodás nélkül, impulzívan cselekszenek, az egy-egy helyzethez képest túl sokat mozognak, ellenállnak a szabályoknak, utasításoknak. Ezek azonban minden életkorban másként jelentkeznek. Ha például egy kisbaba sokszor, nagy hangerővel és csillapíthatatlanul sír, és akkor sem nyugszik meg, ha felveszik, ha nehezen lehet rendszeres napi ritmust kialakítani vele, és szokatlanul korán, akár már kilenc hónaposan, a mászás időszakának kihagyásával járni, sőt futni kezd, akkor felmerülhet a gyanú, hogy ő is az ADHD-s gyerekek közé tartozik. Ilyen korán azonban még nincs olyan módszer, amellyel ezt a tünetcsoportot biztosan lehetne azonosítani. Kisgyermekkorban sem szoktak még erre gondolni, bár az ADHD-s gyerekek kétharmadánál akár már kétéves korban felmerülhet a gyanú. Jellemző az átlagosnál sokkal magasabb aktivitás és az óvatosság hiánya. Ez veszélyt jelent a számukra, ezért állandó felügyelet szükséges melléjük, mivel a hiperaktív gyerekek sokkal gyakrabban szenvednek balesetet, mint a kortársaik. Akaratosak, makacsok, ha valamit nem kapnak meg vagy valami nem jól sikerül, indulataikat hangos sírással, dührohammal fejezik ki. Ugyanakkor vannak olyan ADHD-s gyerekek, akiknél a figyelemzavar erősebb, mint a túlzott mozgékonyság, náluk éppen ellenkezőleg, visszahúzódásban, szégyenlősségben is megnyilvánulhat ez az probléma 145987836 Feltűnő vészcsengő A legtöbb érintettnél iskoláskorban derül ki, hogy gond van. Ennek oka, hogy az ADHD-s gyerekek nagyon nehezen viselik el az iskola szabályait, rendjét, nehezen alkalmazkodnak, öntörvényűnek, rendetlennek, „rossznak” tartják őket. A kortársak és a tanárok elutasítása újabb bajokat szül: dacot, negatív önértékelést, agresszivitást válthat ki. Ugyanakkor ezek a gyerekek általában értelmesek, tevékenyek, segítőkészek, kreatívak, szívesen dolgoznak, sportolnak, minden mozgásos tevékenységben benne vannak. Bár iskolai tanulási helyzetben nehéz lekötni a figyelmüket és képtelenek egy helyben ülni, az érdeklődésüknek megfelelő, változó ingereket nyújtó számítógépes játékok előtt akár órákig képesek ülni. Az a szülő, aki ilyesmit észlel csemetéjén, jól teszi, ha kikéri szakember – gyerekpszichiáter – véleményét. Az ADHD diagnózisát csak ők állíthatják fel, és segítséget is csak ők képesek nyújtani viselkedésterápiával, illetve szükség esetén gyógyszeres kezeléssel. Az ellátás azért nagyon fontos, mert a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar kezelés nélkül súlyos következményekkel járhat érzelmi, mentális, családi, iskolai területen egyaránt. Ha azonban időben felismerik, és a gyermek és a környezete is megtanul együttélni vele, akkor el lehet érni, hogy a lehető legkevesebb hátrányát szenvedje el ennek az állapotnak, sőt a sajátosságait akár előnyére is fordíthassa, sikeresebb felnőtté váljon általa.